II.
fejezet
Hamar besötétedett, és
amikor az első csillag megjelent az égen, Jiyong úgy gondolta, itt
az ideje, hogy kikérdezze a lányt. A legénység csendben figyelte,
ahogy a kapitányuk lemegy a börtönhöz.
Katherina reménykedve
kapta fel a fejét, amikor léptek hangját hallotta a börtönhöz
vezető hosszú folyosón. Hamarosan, megjelent előtte Jiyong, a
tekintete ördögi volt.
- Nos, kisasszony,
hajlandó elmondani az igazat? - tette a csípőjére a kezét.
- Már mondtam, hogy
cseléd vagyok – súgta a lány halkan. Jiyong ráharapott az
ajkára, a méreg lassan eluralkodott rajta.
- Úgy látszik, más
eszközökhöz kell folyamodnom... de ne féljen, ismerek pár
hatásos módszert, amivel szóra bírhatom – szűrte a fogai
között, majd kinyitotta a cella ajtaját, és megragadta a lány
karjait.
A fedélzeten megfagyott a
légkör, amikor Jiyong visszatért a lánnyal. Mindenki lélegzet
visszafojtva várta a kapitány következő cselekedetét. Katherina
tekintete egy pillanatra összetalálkozott a felső fedélzeten álló
magas férfiéval. Megborzongott átható merengésétől, de
valahogy mégis melegség árasztotta el belsőjét.
Jiyong elvett egy kötelet
a földről, és a hajó közepén lévő árbochoz kötözte vele a
lány testét.
- Kérem, ne – nyögött
fel, ahogy a kalóz meghúzta a csomót. - Engedjen el – kezdett el
pánikolni. A legénység néhány tagja felnevetett, egyesek trágár
szavakkal illeték a lányt.
- Csendet – fordult
feléjük Jiyong. - Ha bárki is közelébe mer menni, megölöm. Itt
marad reggelig, világos?
A legénység beleegyezően
bólintott.
- Nem gondolja, hogy ez
túlzás, Kapitány?- lépet le a felső fedélzetről a magas férfi,
aki a hajót kormányozta. - A lány megfog fagyni, ha kint hagyjuk.
- Seunghyun – morogta
Jiyong. - Tudtommal, nem te vagy a hajó kapitánya - hangsúlyozta
ki a szavait a férfi. - Itt én döntök, ha nem tetszik valami,
keress egy másik hajót!
A magas férfi nem szólt,
hátat fordított a kapitánynak, és visszasétált a kormányhoz.
- Ha pedig megjönne a
kedve a valláshoz – fordul ismét Katherina felé. - Kiáltson
egyet.
A hüvelyujját végighúzta
a lány arcán és ajkain, aztán eltűnt a fedélzetről. Hamarosan
a legénység többi tagja is elvonult, Katherina pedig egyedül
maradt a kinti hűvösben. Magában átkozta az ostoba ötletét,
talán mégis a Yang házban kellett volna maradnia. Talán ez a
büntetése, amiért elszökött. Mostantól egy őrült kapitány
rabszolgája lesz. Tekintetét a magasba emelte. Az árboc tetején
ott díszelgett a megszokott fekete lobogó, ami tényleg azt
bizonyította, hogy egy kalóz hajón volt. A széltől erősen
hullámzott a sötét anyag, de így is látni lehetett a két kard
és a köztük lévő sárkány mintáját. A lány felsóhajtott,
majd lehunyta a szemeit.
***
Halk nyöszörgések és
szipogások festették alá a tenger hullámainak zaját, amint a
hajó testének csapódtak. Katherina egyedül, megtörten és
dideregve várta a reggelt, amikor talán a gyenge napsugarak
felmelegíthetik a csípős széltől kipirosodott bőrét. Még
mindig csak a Holdat látta feje fölött, messze volt még a hajnal.
Csendben sírdogálva átkozta magát, és a világot. Hiába próbált
kiszabadulni, a durva kötelek sakkban tartották. A kemény árboc
nyomta gerincét és bordáit. Sosem volt vaskos lány, ám gazdája
borzalmai miatt igencsak lefogyott, csontjai kiálltak, izmai
legyengültek. Könnyei patakokban csordogáltak arcán, bár hangot
nem adott szomorúságának.
Hideg esőcsepp hullott a
bőrére, a felhők összeértek a hajó fölött, és nagyot dörgött
az ég. A levegő csípősebbé vált, a hőmérséklet fagypont alá
került. Kat kétségbeesésében sóhajtott fel, az ajkai közül
kiáramló oxigén láthatóvá vált az arca előtt. A vízcseppek
egyre sűrűbbek lettek, percekkel később eláztatták a lány
ruháját és haját. Próbált mozogni, hogy lazítson valamennyit a
szorításon, de a kötél mélyen a bőrébe vágott. Francba. Ha
nem szabadul ki hamarosan, biztos, hogy reggelre halálra fagy. Újra
megpróbálkozott, de a kötélcsomó túlságosan erősnek
bizonyult. Már százszor is megbánta, hogy felmászott a hajóra.
Mocorgásának léptek
koppanásai vetettek véget. Megdermedt, és maga elé meredve várta
látogatóját. A sötétségből előbukkant egy magas férfi.
Lábait óvatosan tette egymás után, nehogy túl nagy zajt csapjon
cipője kopogása a deszkákon. Kat testét félelem árasztotta el.
Látta ezt a kalózt a fedélzeten már. Mély, dörmögő hangjától
mindig libabőr szökött a hátára. Amint egyre közeledett, úgy
ült ki az ijedtség még inkább a megkötözött lány arcára.
Rövid fekete haja az égbe meredt, nagy, sötét szemei rémületet
keltően morfondíroztak Katherinán. Hosszú, sötét kabátjáról
lepattantak a vízcseppek, egyáltalán nem zavartatta magát a
szakadó eső miatt.
- Mi is a neve? –
szólalt meg rekedt hangon a kalóz, majd még két lépést tett
felé. A lány lélegzete is elakadt a férfi orgánumától.
- K-kérem, ne bántson –
kérlelte a kalózt elhalóan Kat.
- Kérdeztem valamit –
hajolt közelebb.
- K-Katherina – felelt
megilletődve.
- Szép neve van –
bólintott elismerően az ismeretlen. – Én Seunghyun vagyok.
- M-mit akar t-tenni
velem? – kérdezte Kat kocogó fogai között.
A férfi elmosolyodott,
majd kardjáért nyúlt, ami a csípőjén pihent tokjában.
Katherinán halálfélelem uralkodott el. Majdnem elkiáltotta magát,
ám Seunghyun eltakarta nagy tenyerével piciny száját.
- Maradjon csendben –
súgta a kalóz. Kat felé fordította az éles fegyvert, ami
megcsillant a Hold fényében, majd végighúzta a testét csapdában
tartó köteleken azt. Alájuk nyúlt vele, és egy határozott
mozdulattal szétszabdalta őket. A cseléd meglepődve konstatálta,
hogy a férfi, akit ellenségének hitt, kiszabadította fogságából.
Seunghyun egy szó nélkül levette vállára terített kabátját,
és Katherina vállaira terítette azt. – Jöjjön – karolta át,
és elvezette őt egészen szobájáig. Bent sokkal kellemesebb idő
fogadta az átfázott lányt, és egy szék, amire leülhetett, hogy
pihentesse megfáradt végtagjait. – Csúnyán kihorzsolta a kötél
– csóválta fejét Seunghyun, amint méregette Kat karjait. Ő nem
érezte a sebeket, a hideg elbénította idegszálait, csak látta
őket.
- M-miért szabadított
ki? A kaptiány…
- Engem nem érdekel, mit
mondott a kapitány – vágott a szavába, és leült mellé.
Óvatosan lemosta Kat horzsolásait vízzel.
- Ne kerüljön bajba
miattam – folytatta a lány. – Ez nem helyes.
- Inkább megfagyna
odakint? Nekem aztán mindegy, édesem – csuklotta. – Ne
aggódjon, velem nem bír el Jiyong.
Katherina értetlenül
pislogott a karját gyengéden simogató kalózra, miközben mély
hangját hallgatta. Seunghyun érzékelte a cseléd zavarodottságát,
ezért úgy döntött, néhány szóban elmagyarázza mondatait.
- A kapitány gyűlöl
engem, és én is őt. Viszont, ez a hajó nélkülem elveszne.
Megtűrjük egymást. Ennyi az egész. Nem mer megbüntetni, mert
tudja, mire vagyok képes.
- Akkor maga a kapitány
fölött áll? – tette fel ártatlanul kérdését Kat.
- Nem. Csak lelki fölényem
van Jiyong felett, de csak felette. Nem vagyok zsarnok úgy, mint ő.
De elég a beszédből – vágta félbe ezzel a beszélgetést. –
Biztos éhes – állt fel, és a megterített asztalhoz vonult.
Elvett egy tányért, és
telepakolta mindenféle étellel. Sült húsok, kenyér, és
zöldségek kerültek Kat tányérjára. – Egyen – mosolygott rá
barátságosan a kalóz. Félénken ugyan, de elvette a tálat a
lány, és falatozni kezdett. Seunghyun is kezébe kapott egy
csirkecombot, és azt eszegetve figyelte a törékeny lányt, amint
táplálékot vitt apró testébe.
- Meg kell erősödnie, ha
itt akar maradni. Mostantól velem fog enni minden este. Nem fog
száraz kenyéren élni, megígérem. A kapitány hiheti azt, de nem
lesz igaz – dörmögte a kalóz.
- Köszönöm, uram –
hajtott fejet Katherina. – Igazán hálás vagyok jólelkűségéért
– mondta csillogó szemekkel.
Alvóhelyet is kapott az
egyik sarokban a lány. Nem volt a legkényelmesebb, de így is hálás
volt megmentőjének, hogy nem kellett halálra fagynia megkötözve,
és még ehetett is.
Hajnalban, meglehetősen
korán keltek a kalózok, így mikor Kat felnyitotta szemhéjait, már
nem talált senkit a szobában, egyedül a napsugarak szűrődtek be
néhány apró ablakon. Felállt, és megnyújtóztatta végtagjait.
Most kezdte csak égetni bőrét a horzsolás, amit fogsága alatt
szerzett. Felszisszent, de szerencsére csak kisebb karcolások
borították felkarját. Elvett óvatosan az asztalról egy szelet
kenyeret, és szélsebesen megette, hogy le ne bukjon. Bár bízott
benne, hogy Seunghyun nem haragudna érte. Megpróbált észrevétlenül
kisurranni megóvója szobájából, és leülni egy sarokba, mintha
kint töltötte volna az éjszakát.
- Hova-hova cica? –
kiáltotta el magát egy matróz. Katherina ledermedt, és félve
maga mögé nézett, ahonnan a hang érkezett. – A kormányos
szobájából szöksz? – rántotta magához erőszakosan a férfi.
– Kapitány! – kiáltott fel.
- Mi folyik itt? –
lépdelt le Jiyong a kormány emelvényéről. – Mit keres itt ez a
nő? Hát nem kikötöztettem? – emelte fel hangját.
- A kormányos
kvártélyából próbált szökni éppen, uram! – szabadkozott a
matróz.
- Seunghyun! – ordította
el magát fortyogva a kapitány.
- Uram! – sóhajtott
gondterhelten, amikor előbukkant addigi helyéről a kormányos
férfi.
- Te szabadítottad ki a
lányt? – sziszegte mérgesen Jiyong.
- Én voltam, uram –
bólintott.
- Parancsot adtam ki, hogy
hagyja ott mindenki ma reggelig. Megszegted. Maga meg – fordult
Katherina felé. – Máris szétrakta a lábát egy kalóznak? –
nevetett fel gúnyosan.
- Ne beszéljen így egy
hölggyel! – tornyosult Seunghyun Kat és a kapitány közé.
- Hölgy? – kacagott
Jiyong. – Egy hazug kém szajha – fintorgott. – Ezért ma ő
fogja egyedül felsúrolni a fedélzetet – mondta. - Úgy is be
fogom törni valahogy, kedvesem. Addig nem hagyja el ezt a hajót,
amíg el nem mondja az igazat.
Katherina nagyot nyelt, a
legénység tagjai éhes szemekkel falták a vékony lány testének
látványát. Mindannyian örültek annak, hogy nő tartózkodott a
fedélzeten, ez esélyt adott nekik a szórakozásra. Már csak a
megfelelő időpontot kell megvárniuk.
- Aztán csillogjon –
vetette oda Jiyong a lánynak, majd visszamászott a felső
fedélzetre.
Seunghyun álla
megfeszült, ujjai ökölbe szorultak. Fújtatott egyet, és meg
akart indulni a kapitány után.
- Várjon! – kapott
utána Katherina. – Hagyja csak – nézett sötét szemeibe.
- Nem hagyhatom, hogy így
sértegesse – felelt a férfi.
- Kérem, hagyja. A
kapitány mondhat, amit akar. Felsúrolom a fedélzetet, annyi baj
legyen – vont vállat kedélyesen a cselédlány. – Voltam már
szörnyűbb dolgokra is kényszerítve – hervadt le arcáról a
mosoly.
- Itt a kefe, meg a vödör
– dobta Kat elé egy matróz a felszerelést. – Jó munkát! –
nevetett gonoszan de a vigyor azonnal eltűnt az arcáról, amikor
összeakadt a tekintete Seunghyun szúrós szemeivel.
A lány nem tétlenkedett,
megragadta a tárgyakat, és mosolyt erőltetve az arcára munkára
indult.
Seunghyun megrázta a
fejét, és erőt véve magán, úgy döntött mégis beszél Jiyong
fejével. Felbaktatott a kormányhoz a hajófaron lévő emelvényre,
ahol a kapitány távcsővel vizslatta a tengert.
- Mit akarsz? – fordult
meg, amint megérezte Seunghyun jelenlétét.
- Nem kellene így
viselkedned vele. Nem aludtunk együtt – kezdett bele a magasabb
férfi.
- Na, persze – pufogott
a másik. – Megérdemli. Ez a kis csitri azt hiszi, hogy
kénye-kedve szerint elvisszük bárhova. Örüljön, hogy nem
vetettem tengerbe – csuklott Jiyong. – Biztos, hogy kém.
- Nem az, hidd el nekem.
És a védelmem alatt áll, míg velünk van – jelentette ki
Seunghyun magabiztosan. - Ezt a hajót én kormányzom, szóval oda
visszük, ahová szeretné.
- Vigyázz a szádra. Ezen
a hajón, csak a kapitány hozhat döntéseket, az pedig én vagyok -
húzta elégedett mosolyra a száját a hosszú hajú férfi.
Seunghyun legyűrt egy
feltörni készülő szitkot, legszívesebben elővette volna a
kardját, hogy megölje ezt a zsarnok gazembert.
- Nem érdekel – mondta
végül leplezve dühét. Nem akart örömet okozni a kapitánynak
azzal, hogy ilyen állapotban lássa. Jiyongot amúgy is sokkal
jobban zavarta, amikor nyugodt és csendes maradt. - Nem engedem,
hogy egy ujjal is bántsd a lányt.
- Mégis mit művelt veled
az éjszaka, hogy ennyire védelmezed őt? Valamit nagyon tudhat a
kis szajha. Talán az este én is kipróbálom – húzta öntelt
vigyorra ajkait, ahogy látta, társa arca egyre vörösebb lesz a
dühtől.
- Ő nem a kurvád,
Jiyong. Ha megtudom, hogy egy ujjal is hozzá nyúlsz az akaratán
kívül, megöllek – szűrte a fogai között Seunghyun.
- Nagy szavak ezek egy
olyan semmirekellőtől, mint te – emelte fel a hangját a vele
szemben álló ember. A rövid hajú kalóz elmosolyodott, és
megrázta a fejét.
- Nem fogja felsikálni az
egész fedélzetet – vetette oda kapitányának, majd hátat
fordított neki, és a kormányhoz állt.
- Alig várom a napot,
hogy a saját kezemmel ölhesselek meg – sziszegte mérgesen
Jiyong.
- Az még odébb van,
drága kapitány – felelt gúnyosan a másik kalóz. Dúlva-fúlva
kerekedett fel a megsértett férfi, és egyenesen Katherinához
rohant, aki akkorra már a hajó orrában suvickolta a deszkákat
térden állva. Elkapta a lány karját, és felrántotta egy
mozdulattal a földről.
- A kvártélyomba, most!
– utasította, és maga elé lökte.
- Mi ütött magába?
– értetlenkedett Kat, de szó nélkül behúzta a kapitány
elkülönített szobájába.
- Üljön le – tolta
egy szék felé a megilletődött cselédet, majd elrántott egy
másik ülőalkalmatosságot, és szembe fordította vele, hogy
helyet foglaljon rajta. A kabin hatalmas volt, egy kétszemélyes ágy
foglalt helyet a szoba végében. Három ablak kapott helyet a
falban, a Nap fénye bevilágította az egész kabint. A fal mentén
különböző méretű szekrények és komódok sorakoztak. A padlót
középen szőnyeg fedte. Jobb oldalt egy asztal volt, törölközővel,
szivaccsal, tállal, és különböző tisztálkodási eszközökkel.
– Ki vele! Honnan jött, ki maga pontosan, és mit akar itt, a
hajómon? – záporoztak a kérdések Jiyongból. – És az igazat
mondja, vagy azonnal felszabdalom törékeny kis testét, és kidobom
a cápáknak – sziszegte.
Katherina összerezzent a
kalóz harsány utasításától, de felbátorodva vett egy nagy
levegőt, és belekezdett:
- Busanból érkeztem, és
cselédlány vagyok. Nem hazudtam magának, uram – pislogott.
- Yang Daejun házából?
– Egy bólintást kapott válaszul a lánytól, így folytatta: -
Akkor bizonyára tudja, ki vagyok.
- E-egy kalóz – nyelt
nagyot Kat.
- Nemcsak egy kalóz
vagyok, kedves hölgyem – állt fel a helyéről, és kihúzta
magát a férfi. – Kwon Jiyong a nevem, azaz G-Dragon, ahogy a
legtöbben ismernek – húzta öntelt mosolyra ajkait. – Hallott
már rólam, drága? – fogta meg Katherina állát, és
megvizslatta arca vonásait. Szépnek látta a nőt, bár igen
beesett arcán bántalmazások nyomait vélte felfedezni.
- T-tudom ki maga, a
gazdám sokszor bosszankodott maga miatt – pillantott a leány a
kalóz szemeibe. Sosem ilyennek képzelte el a rettegett G-Dragon-t.
Mindig is úgy gondolta, hogy egy idős kalóz, így meglepetten
érte, hogy egy fiatal, jóképű emberrel találta szembe magát.
Mélyen a pupilláiba nézett, és próbált olvasni belőlük.
Szikra pattant ki kettejük között, vibrált a levegő a férfi
aurája miatt, a cselédlány viszont reszketett a félelemtől.
Jiyong szájára ismét kaján vigyor ült.
- Reméltem is – engedte
el Kat állát, és felegyenesedett. – És miért pont a „Bigbang”
hajóra kapaszkodott fel?
- E-elmenekültem, mert…
a-a gazdám rosszul bánt velem – hajtotta le fejét szégyenkezve.
- Nem bízom magában,
szerintem kém, csak egy kis ártatlan cselédlánykának adja ki
magát, aztán hátba döf – ült vissza Jiyong a székére. –
Amint tudom, visszaküldelek oda, ahonnan jött – morgolódott.
- Ne, kérem! Ne küldjön
oda vissza! – esett kétségbe a lány összetéve két kezét. –
É-én meg fogok ott halni… ne küldjön el – halkult el, ahogy
megérezte magán a kapitány égető tekintetét.
- Mit tett magával ez a
ember, hogy ennyire viszolyogva beszél róla? – vonta össze
szemöldökét.
Katherina összehúzta
magát a széken, és lesütötte szemeit.
- Kérdeztem valamit! –
emelte fel a hangját Jiyong.
- B-bántott – dadogott.
- Megütötte?
- E-előfordult –
sóhajtott.
- Szóval ezért tarkítják
kegyed orcáját csúnya foltok – hümmögött a férfi. –
Hihetetlen. A makulátlan, és nemes Daejun, a koreai flotta vezére
ilyen kegyetlen, és erőszakos ember – állt fel, és járkálni
kezdett fel s alá. – Mit érez iránta? Szereti őt? – faggatta
tovább.
- Gyűlölöm őt, uram –
motyogta Kat indulatosan, ahogy feltörtek benne az emlékek.
- Remek. Nem szívesen
mondom, de itt maradhat. Egyelőre. De magán tartom a szemem,
vigyázzon, mit tesz – fenyegette.
- E-elmehetek? –
rebegtette szempilláit a leány.
- Előbb egyen, aztán
elmehet – intett fejével a szoba közepén lévő asztal felé,
ahol kenyér, hús, és víz volt egy kancsóban.
- K-köszönöm –
pattant fel Kat, és meghajolt a kapitány előtt.
- Meg fogja magácska még
ezt máshogy is köszönni nekem – nevetett fel Jiyong, míg kifelé
ballagott a kvártélyából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése