III.
fejezet
A nap már lemenőben
volt, amikor a „Bigbang”
megérkezett Jeju egyik kisebb kikötőjébe. A lobogót még
a tengeren leengedték, nehogy feltűnést keltsenek, bár a
környékbeliek mind tudták, hogy milyen emberek tartózkodnak a
fedélzeten. A kapitány kényelmesebb ruhába öltözött,
megszabadult a kalapjától, és a kendőjétől, a kabátját is a
kabinban hagyta, csupán egy egyszerű fehér inget, térnadrágot és
csizmát viselt, de a kard és a fegyver ott volt az övén a
biztonság kedvéért. A nyakában vastag aranyláncok lógtak, az
ujjit pedig különböző drágakővel kirakott gyűrűk díszítették.
Katherina a hajó
peremének támaszkodva figyelte, ahogy a férfi előjön a
kabinjából. A lemenő nap sugarai kellemesen melegítették a
hátát. Tekintetével gyorsan végig mérte Jiyongot: teljesen
máshogy festett így, sokkal hétköznapibb volt. Ha most látná őt
először, nem tudná meg mondani melyik réteghez tartozik. Mindig
is azt hitte, hogy a kalózok ápolatlanok, és ez be is
bizonyosodott, ahogy végignézett a legénység tagjain, de Jiyong
más volt. Az arca simának tűnt, borosta nyomát látni sem
lehetett, ami nyilván azt jelentette, hogy napi rendszerességek
borotválkozik. A ruhái tiszták voltak és illatosak, mintha
újonnan vette volna ki őket a szekrényből. És amikor közel állt
hozzá kellemes aromát érzett, férfi parfüm illatát. Ugyanakkor
ott volt a kormányos férfi, Seunghyun, akinek a szobájában
tisztaság és rend uralkodott. Ő is ápolt volt, Kat még mindig az
orrában érezte a férfi kabátjának kellemes illatát. Ők ketten
bizonyára másabbak voltak, mint a matrózok.
- Figyel rám? -
szólította meg valaki. A gondolatai azonnal visszatértek a
valóságba, és látta, ahogy Seunghyun az arca előtt legyez a
kezével.
- Bocsánat – sütött
le a tekintetét.
- Jöjjön, a kapitány
beszélni akar a legénységgel – mondta a férfi, majd
Katherinával az oldalán elindult a fedélzet közepe felé.
- Mivel megérkeztünk a
szigetre, ezért mindenkinek adok néhány óra kimenőt. Holnap
indulunk tovább, aki reggel tíz órára nem lesz a hajón, azt itt
hagyjuk. Természetesen, akinek nincs hová menni, az nyugodtan fent
maradhat – magyarázta Jiyong. - A kisasszony – mutatott rá. –
Itt marad. Seungri, te fogod őt szemmel tartani, amíg vissza nem
jövök – adta ki az utasítást az egyik férfinek. Kat azonnal az
említettre nézett. Sötét haja volt, a szeme alatt párnák, ami
különösen aranyossá tette a megjelenését. Egyáltalán nem úgy
nézett ki, mint egy gonosz kalóz.
- Néhány óra, és itt
vagyok – fejezte be a mondandóját a kapitány, majd intett egyet,
és elindult a lépcsők felé.
A legénység nagy része
követte, de akadt néhány matróz, aki fent maradt.
- Ne féljen – tette a
kezét a vállára Seunghyun, mikor kettesben maradtak a főárboc
mellett. - Az első tiszt jó ember, biztonságban lesz, ha vele
marad. Nekem el kell mennem, van egy kis elintézni valóm, de
hamarosan visszajövök. Vigyázzon velük – bökött a fejével a
fedélzet végében álldogáló matrózokra. - Veszélyes emberek.
- Rendben – bólintott a
lány. Jól esett, a férfi kedvessége.
- Szeretné, hogy hozzak
magának valami? Tiszta ruhát, fésűt, ennivalót?
Katherina a ruhájára
tekintett. Habár a felsőjéről hiányzott az első gomb a kapitány
jóvoltából, a ruha egész tűrhető állapotban volt. De ki tudja,
hogy meddig kell a hajón maradnia, talán egy tartalék ruha mégis
jól jönne.
- Tiszta ruhát, ha nem
probléma – válaszolt halkan.
- Rendben – mosolygott
rá kedvesen a kormányos férfi. - Vigyázzon magára. Sietek
vissza.
Elbúcsúztak egymástól,
Katherina a hajó széléről figyelte, ahogy a férfi eltűnik a
városban. Megfordult, és az ijedségtől majdnem felkiáltott,
amikor szembe találta magát az első tiszttel.
- Ne féljen, nem fogom
bántani – mondta. - Ezen a hajón nem mindenki olyan kegyetlen,
mint az én kapitány barátom. De ő sem az – nevetett Seungri. -
Tudja, ez csak a látszat, amit azért kell fenntartania, hogy
megőrizze a jó hírét. Belül egy jólelkű kisfiú... akinek nem
volt gyerekszobája, ezért úgy döntött, hogy a kalózkodásban
keres vigaszt. Ne féljen pár hét, és maga is megtapasztalja.
- Pár hét? - kérdezte
csodálkozva Kat. Túl sok volt az új információ.
- Igen – bólogatott az
első tiszt. - Mit hitt, kedvesem? A kapitány nem fogja elengedni.
Aki egyszer felteszi a lábát a „Bigbang”-re, az vagy itt marad,
vagy meghal. Sajnos maga túl sokat látott, és az információ,
amit tud, nagy veszélyt jelentene a legénységre nézve, ha Jiyong
hyung elengedné magát.
- E-ez azt jelenti, h-hogy
mostantól a hajón kell élnem? - nyelt nagyot a lány.
- Igen, de ne aggódjon –
nyugtatta meg Seungri. - Lesz társasága. Biztos jól ki fog jönni
Chaerinnel.
- Chaerinnel? - ismételte
Kat.
- Ühüm. A legénység
egyetlen női tagja. A mi megmentőnk, ápolónk, és szakácsnőnk –
mesélte a férfi ámuldozva. Katherina feje megfájdult az új
információktól. Egyelőre még azt is nehéz volt feldolgoznia,
hogy egy kalóz hajón volt. De a gondolat, hogy ezentúl itt kell
élnie teljesen megbetegítette. Egy zsarnok kapitánnyal, és
kiéhezett legénységével együtt. Ami mégis a legjobban
meglepte, az az, hogy volt nő a fedélzeten, de Kat még egyszer se
látta, és a kapitány sem mondott róla semmit. Egyáltalán, hogy
tud egy nő ilyen emberek között élni?
- Azért ne örüljön
ennyire – nevetett fel Seungri látva a lány arcára kiülő
aggodalmat. - Amíg Jiyong a kapitány, nem kell tartania senkitől.
- Ezt hogy érti? Az az
ember az árbochoz kötözött, mint egy darab sonkát!
- Kérem, ne vegye
komolyan. A kapitánynak vannak módszerei, de sosem bántana egy
ártatlan nőt. Hyung szereti a nőket. Túlságosan is. Ez fogja
egyszer a sírba vinni.
Kat elgondolkodott. Ugyan
nem igazán érdekelte a kalóz magánélete, de mégis kíváncsian
hallgatta a férfi mondanivalóját.
- Hova ment a kapitány? -
kérdezte a cseléd, remélve, hogy az első tiszt válasza valami
olyasmi lesz, hogy a családjához, de erősen kételkedett benne,
hogy egy ilyen embernek felesége és gyerekei lennének. Egyáltalán
hány éves?
- Mit gondol? –
kuncogott a férfi. - A bordélyházba.
Katherina nagyokat
pislogott maga elé. Hát persze. Hogy lehet ennyire ostoba? Egy
kalóznak nincs felesége, a kalóz azért kalóz, mert a kalandot
szereti.
- Na jöjjön, kedvesen.
Kezd hideg lenni, még a végén megfázik itt nekem – karolt bele
Seungri, majd levezette a lányt a kabinjába. Maga a hely nem volt
túl nagy, legalábbis nem akkora, mint a kapitány szálláshelye.
- Ki alszik a másik
ágyon? - kérdezte Kat, miközben körbe pillantott.
- Youngbae hyung. Azt
hiszem vele, már találkozott.
A lány csak bólintott
egyet, aztán leült az üres ágy szélére. Még egyszer körbe
nézett kabinban. Két nagy ablak helyezkedett a fal mentén. Ez az
emelet még pont olyan magánságban volt, hogy látni lehetett a
száraz földet. A két fekvőhelyen kívül, még egy nagy asztal
helyezkedett el középen, és egy szekrény oldalt. Két lámpa
világította be a szobát.
- S-seungri? - kezdte
remegő hangon Katherina. - Ugye, így hívják? - a kérdésre csak
egy bólintás érkezett válaszul. - Meséljen nekem a kapitányról.
Milyen ember?
- Makacs – vágta rá
azonnal az első tiszt. - Önfejű. Sokan azt hiszik róla, hogy
kegyetlen, és képes bárkit megölni, de ez nem így van. Neki is
vannak gyengéd érzelmei. Félti a barátai életét. Rendes fickó,
de meg vannak a saját problémái. Nem hiszem, hogy erről beszélnem
kellene magának, túl bizalmas és sötét.
- És Chaerin? Hogyhogy
nem láttam még őt a hajón? - tette fel újabb kérdését Kat.
- Általában a konyhába
van. Az az ő területe. Nem szereti, ha megzavarják. Egyébként
olyan, mint az árnyék. Maga még nem látta, de biztos lehet benne,
hogy Chaerin már látta magát.
A lány elhallgatott.
Minden amit ez a cserfes tiszt mondott, furcsa volt. Mintha egy
teljesen új világba került volna. Minél többet tudott meg
Jiyongról, annál kíváncsibb lett.
- É-és milyen a
kapcsolata a kapitánnyal? - szólalt meg némi csend után.
- Arra kíváncsi, hogy a
kapitány ugyanúgy bánik-e vele, mint magával? - tapintott a
lényegre Seungri, és tisztán letudta olvasni a lány arcáról,
hogy bele talált. - Nem. Chaerin és Jiyong legjobb barátok
gyerekkoruk óta.
Kat összeráncolta a
homlokát. Ő nem igazán hitt ebbe a lány és fiú közti
barátságban, főleg ha olyanok voltak a körülmények, mint itt. Ő
valami teljesen más gondolt, de persze ezt nem kellett a másik
tudtára adnia.
Hamarosan korom sötét
lett odakint. Kat az ablakból bámulta a csillagokat. A tekintete
néha a kikötőhöz vezető útra tévedt, amit Seungri kabinjából
tökéletesen lehetett látni. Remélte, hogy nem sokára feltűnik
Seunghyun vagy Jiyong. Visszafordult, és meglepetten látta, hogy az
első tiszt elaludt. Halkan felállt, és odasétált az asztalhoz,
hogy vessen egy pillantást a a rajta lévő karórára. Tíz óra is
elmúlt már, de egyik férfinek sem volt nyoma. Kezdett elálmosodni,
a gyomra megkordul, s mivel ételt nem talált az első tiszt
kabinjában, ezért úgy döntött vissza megy Seunghyun szobájába.
Biztos nem fog haragudni, ha eszik néhány falatot. Halkan bezárta
maga mögött az ajtót, nehogy felkeltse a kalózt, és elindult a
fedélzet felé. Mikor kiért a friss levegőre, síri csend fogadta.
Sehol egy árva lélek, legalább ezt hitte. Elindult a kormányos
kabinja felé, ami a felső fedélzet alatt helyezkedett el, s már
majdnem lenyomta a kilincset, amikor két erős kar kúszott a dereka
köré. Fel akart sikítani, de csak egy koszos tenyérbe tehette.
Négy matróz állta körbe, amint ezt felfogta, kapálózni, és
harcolni kezdett. Minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult.
- Nyugi, cica –
nevetett, amelyik a lány száját fogta be. – Nem fogsz meghalni,
de szenvedni azt viszont igen – fenyegette, miközben levezették a
lányt a kabinjukba. Másik két matróz kiéhezetten vezette fel
mocskos kezét Katherina ruhája alá, amikor végre beértek a
szobába. Szegény lánynak esélye sem volt négy, ereje teljében
lévő férfi ellen, de küzdött. A falhoz nyomták kis testét, és
leszaggatták kék ruháját.
- Segítség! – zokogott
fel kétségbeesve a lány, mikor esélyt kapott rá. Az
alsóneműjében ácsingózott a hidegen, immár hat matróz előtt.
Fogdosták, ahol érték, egyesek csókolgatták is puha bőrét
cserepes ajkukkal. A sírástól levegőt is alig kapott, hihetetlen
félelem uralkodott el minden egyes sejtjén. – Ne bántsanak,
kérem! – kiabálta.
- Csak kiélvezünk,
szépségem! – kacagtak fülébe. Kitépték nyakából a
nyakláncát, és a helyiség egyik sarkába hajította a tettes.
- Ne! – kapott volna
utána. Az volt az egyetlen emléke a szüleitől. – Segítség! –
kapálózott újult erővel.
- Shh! – hallgattatták
el.
Hirtelen egyikük hangosan
felnyögött fájdalmában, mire mindenki megdermedt. Kard állt ki
törzséből, és vér lepte el az ingét, majd a földre rogyott.
Abban a pillanatban a kapitányuk tárult a szemük elé. Végignézett
a szedett-vedett társaságon, és megakadtak pupillái a félelemtől,
illetve hidegtől reszkető lányon. Feszült csöndben várták a
bűnösök büntetésüket, de néhány mérges pillantáson kívül
ők nem kaptak mást.
- Remélem, érthető
voltam. – Ennyit mondott Jiyong, majd elkapta Kat karját.
Felszedte a földön heverő ruháját, és vonszolni kezdte a
matrózok markából őt.
- Várjon – torpant meg
bátran a lány, és kiszakadt a kalózkapitány ujjai közül.
Kétségbeesetten keresni kezdte a nyakláncot, amit kitéptek
nyakából. Gyorsan meg is találta, szerencsére nem vetette
messzire, aki eltépte. Jiyong bólintott, és maga elé engedte a
cselédlányt, hogy menjen ki a helyiségből, majd ő is követte őt
néhány utolsó halálos pillantás után az alatta dolgozó
emberekre.
- Ezt tűntessétek el –
mutatott a halott férfire, és elhagyta a helyszínt. – A szobámba
– parancsolta a lánynak
- Mi ez a nagy hangzavar?
- jelent meg a folyosón az első tiszt, és csak nagyokat pislogott
Katre, ahogy a lány félelemtől reszketve elsuhant mellette.
- Nem megmondtam, hogy
vigyázz rá? - támadta le Jiyong.
- Sajnálom kapitány –
szabadkozott Seungri. - Elaludtam.
- Reggel még számolunk,
most tűnj el a szemem elől - fújtatott a férfi, majd kikerülve
társát a lány után ment.
Kat engedelmesen és
gyorsan lépkedett a kvártélyba, ahova utasították. Mikor
belépett, azonnal melegség járta át reszkető testét, bár a
félelemtől még mindig borzongott.
- Itt a ruhája – lökte
oda neki Jiyong a szét szakadt darabot. Halkan magára öltötte már
kissé szakadt, és koszos ruhakölteményét, majd a kapitány
leültette egy székre. – Egyen – tolt oda a lány elé egy
tányért. – Vagy szeretne a kormányos szobájában tartózkodni
inkább? – vetette oda kérdését gúnyosan.
Kat óvatosan megcsóválta
fejét, és elvett egy almát a tányérról. Beleharapott, de egy
falatnál többet képtelen volt leküzdeni a torkán.
- K-köszönöm –
hajtott fejet megmentője előtt.
- Ne köszönje. Ideje
volt megleckéztetni az alja népet – felelt. - Ezek az emberek nem
ismerik a jó modort. Nem is tudom, miért engedtem őket a
fedélzetre. - Túrt a hajába frusztráltan. - De a maga hibája is.
Ez a ruha túl sokat mutat, az embereim megőrülnek, ha magára
néznek – Akárcsak Jiyong. Senki sem volt hozzá szokva nő
jelenléthez a „Bigbang”-en. Chaerin más volt, ő visszafogott
ruhákban közlekedett.
- Sajnálom – mondta a
lány, bár nem tudta pontosan, miért is kér bocsánatot. Ezután
egyikük sem szólalt meg, feszült csend állt be közéjük. Jiyong
fel alá jár, látszott az arcán, hogy erősen törte a fejét, mit
is kezdjen a bajkeverővel.
- Miért ölte meg azt a
matrózt? – kérdezte ártatlanul a lány hosszú percek után.
- Katherina, inkább
örüljön, hogy megmenekült. Ki tudja, miket műveltek volna
magával, ha nem lépek közbe. Tudja, a kalóz élet nem játék.
Rengeteg időt töltünk a tengeren, nincs idő magánéletre, ezért
ha ezek a semmirekellők meglátnak egy csinos dekoltázst, vagy egy
formás feneket, képesek bármire, csakhogy kiszórakozzák magukat
– csuklott a kapitány, és pipáját szájába tette, majd
meggyújtotta a dohányt benne.
- És maga nem? - kérdezte
furcsa hangsúllyal Kat.
- Tőlem nem kell félnie!
– mosolygott Jiyong. Egyelőre – tette hozzá magában.
Katherina nem tudta, hogy
örüljön-e a férfi kijelentésének vagy sem. Valamennyire
megnyugtatta, hogy legalább a kapitány nem figyeli éhes szemekkel
minden mozdulatát. De ugyanakkor nem tett jót megtört
önbizalmának.
– Bennük nem bízom
egyébként sem – folytatta. Csend ült a légkörre újra, míg
Jiyong fel nem tette a csőrét bökő kérdést. – Miért fordult
vissza?
- A-a nyakláncomért –
mutatta Kat a tenyerében pihenő ékszert. – Elszakadt –
kámpicsorodott el.
- Miért ilyen fontos
magának egy kis darab arany, meg egy kulcs rajta? Ezernyi ilyet
tudnék magának szerezni.
- Ez az egyetlen emlékem
a szüleimtől – simogatta meg a lány a medált. A kalóz
bólintott egyet, majd újra megszívta pipáját, és Kat-re fújta
a füstöt.
- Egyen – mondta újra a
kapitány már elmondott szavát.
- N-nem bírok – felelt
a vele szemben ücsörgő leány.
- Akkor nekem szétrakja a
lábait? – ült ki kaján vigyor Jiyong arcára. Szentül meg volt
győződve róla, hogy ezer örömmel igent mond ajánlatára majd a
cselédlány. Katherina ezzel szemben legszívesebben képen vágta
volna megmentőjét arcátlansága miatt, de vett egy mély levegőt,
és visszafojtotta indulatait.
- Nem. Senkinek nem raktam
szét a lábaimat...
- Hogyne – vágott
szavába Jiyong. – Akkor az állítólagos Daejunnak mit csinált?
– kapta ki pipáját a szájából. - Csak azt ne mondja, hogy
takarított!
- … önszántamból –
fejezte be mondatát elhaló hangon a lány. Gombóc keletkezett a
torkában, ami sírásra késztette, de nem engedett az érzelmeknek.
- Azt állítja, hogy ez a
úri fiú… aki mellesleg házas ember – magyarázta a kapitány.
– Titokban egy szegény cselédlánnyal szűrte össze a levet?
Ráadásul erőszakkal? Tudja, ezért a hazugságért bitófa jár
egy jobb bíróságon.
Kat nem válaszolt,
jobbnak látta, ha Jiyongra hagyja az egészet. Higgyen azt, amit
akar. Nem fog magyarázkodni meg bizonygatna egy kalóznak.
- Mosakodjon meg, és
öltözzön át, hoztam magának tiszta ruhát. Nem járkálhat ilyen
csili-vili ruhácskában a fedélzeten. Nadrágot, és inget fog
viselni mostantól – állt fel Jiyong, majd a lány kezébe nyomta
a az említett öltözéket. - Ott egy tál víz, meg szivacs –
bökött a fejével az asztal felé.
Kat szemei felcsillantak.
Örült, hogy végre megmosakodhatott. Oda sétált az asztalhoz,
aztán Jiyongra pillantott, aki még mindig őt figyelte.
- Elfordulna? - köszörülte
meg a torkát. Már megszokta, hogy idegen férfiak előtt kellett
mutatkoznia, most mégis zavarban érezte magát. Megkérhetné a
férfit, hogy hagyja magára addig, amíg megmosakszik, de tisztán
leolvashatta a választ Jiyong arcáról.
- Bocsánat –
szippantott egyet a pipájából a kalóz, aztán oldalra fordította
a fejét.
Amint a lány meggyőződött
róla, hogy a kapitány már nem figyeli, lassan kibújt a kék
ruhából és félre dobta azt. Jiyong tekintete ismét a lány
karcsú alakjára tévedt. Barna szemeit végigfuttatta Katherina
kecses nyakán, a hátán, fenekén, és hosszú combjain. Ráharapott
az ajkára, hiába szexelt félórával ezelőtt, újra izgalom
öntötte el a testét, ahogy a cseléd lassan lehúzta az alsó ruha
ujját a jobb, majd bal karján. Csupasz háta egy részét eltakarta
összekötött haja, de Jiyong még így is ki tudta venni a rajta
lévő hegeket és forradásokat.
Halkan felállt, nehogy
magára vonja Kat figyelmét, és nesztelen léptekkel mögé sétált.
- Mi történt a hátával?
- kérdezte, mire a lány teljesen lefagyott. Jiyong annyira közel
állt hozzá, hogy saját bőrén érezhette a másik testének
melegét. Megremegett, amikor két vékony ujj simított végig a
gerince mentén.
- S-semmi – válaszolt
Kat, miután megtalálta a hangját.
- Nekem ez sokkal inkább
tűnik korbács okozta sérülésnek, mint semminek – mondta
Jiyong, miközben a lány hátát figyelte. Tudta, hogy ezek sebek
már sosem fognak elmúlni teljesen. Haragot érzett legbelül,
amiért így kellett látnia a lány hátát. - Megverték?
Kat csak bólintott egyet,
nem érzett magában annyi lelkierőt, hogy válaszoljon. Nem akart
gyengének mutatkozni egy kalóz előtt. Ha rájönne mennyire
megtört, biztos kihasználná az alkalmat.
- A flottaparancsnok volt?
- faggatta tovább a kapitány.
Újabb bólintás volt a
válasz.
- Sajnálom – suttogta
Jiyong egészen ellágyult hangon, ami meglepte Katet. Elvette az
ujjait a lány gerincéről, és visszasétált a helyére. Eloltotta
a pipáját, aztán az ágyhoz sétált, hogy megigazítsa a rajta
lévő paplant.
- Aludhat itt, ha szeretne
– vetette oda Jiyong, miközben Kat belemártotta a szivacsot a
vízbe, és elkezdte törölgetni magát. Alaposan megmosakodott, a
hideg víz jól esett felhevült testének. A napokban szerzett kosz
és izzadtság eltűnt a bőréről. Frissnek és tisztának érezte
magát, a közérzete is jobb lett. Legyűrte a könnyeit, s miután
alaposan megmosakodott, vissza öltözött az alsó ruhájába. A
haját nem tudta meg mosni, de nem baj, talán majd legközelebb.
Kivette belőle a szalagot, hosszú hajtincsei az arca köré
hullottak. Mikor Jiyong végre felé fordult, egy pillanatra elakadt
a lélegzete. A lámpafényben az alsóruha vékony anyaga még
inkább kiemelte Kat alakját.
- Jöjjön – nyelt
egyet, majd levette a tekintetét a lányról. - Holnap keresünk egy
kabint, ahol biztonságban lehet, de ha gondolja, visszamehet
Seunghyun szobájába is.
Kat nem akart válaszolni,
hallotta a férfi hangjában lévő cinizmust. Akármilyen kedves is
volt, még mindig egy utolsó szajhának nézte, és ez bántotta a
lányt. Yang Daejun miatt örökre megbélyegezve kell élnie, hiszen
ki hinné el neki, hogy megerőszakolták.
Odasétált az ágyhoz, és
leült a szélére. Kínos volt a légkör, nem igazán tudta, mit
csináljon. Körbe pillantott, de nem látott másik ágyat, ami azt
jelentette, hogy együtt fognak aludni.
- Ne féljen már –
kezdte Jiyong látva a lány aggódó arcát. - Nem fogok magához
nyúlni. A falnál szeretne aludni vagy kívül?
- Kívül – válaszolta
halkan. Így legalább nem fog beszorulni a férfi és a fal közé.
- Rendben – vont vállat
a kapitány, aztán felmászott az ágyra. Szerencsére elég széles
volt két ember számára, így anélkül elfértek, hogy egymáshoz
kellett volna érniük. Jiyong kigombolta az inge gombjait, de nem
vetette le magáról. Megigazította a párnát a feje alatt,
felhúzta a derekáig a takarót, aztán arcát a fal felé fordítva
lehunyta a szemeit. Kényelmetlenül érezte magát. Sosem aludt még
nővel úgy, hogy nem ért volna hozzá, és az, hogy Katherina ott
ült egy falatnyi ruhában mellette, bezárva a kabinba, megtörve és
gyengén megőrjítette. Minek is engedte, hogy itt maradjon, már
rögtön akkor a tengerbe kellett volna vetnie, amikor megtalálta.
Csak a bajt hozza rájuk. - Remélem igazat mondott, és nem fog
megölni az éjszaka – mondta ki a gondolatait hangosan.
Katherina a kapitány
arcára pillantott, a lámpa fényében láthatta, hogy a szemei
csukva voltak. Barna íriszei végig siklottak a férfi mellkasának
azon részén, amely kilátszott az ing alól. Hosszú vágás futott
a mellkasán, keresztül a szívén, és tetoválás díszítette az
oldalát.
- Nem vagyok kém –
sóhajtott, majd feltette a lábait az ágyra és lefeküdt a férfi
mellé. Egészen az ágy szélére húzódott, majd betakarta magát
ugyanazzal a takaróval, amivel Jiyong is takarózott. - Leolthatom a
lámpát?
- Le – morogta Jiyong, a
hangjából ítélve már egészen közel lehetett az álmok
birodalmához. Kat lekapcsolta az asztalon lévő olajlámpást, így
az egész kabinban sötétség lett. Lehunyta a szemeit, és próbált
elaludni, de a hajó oldalát csapkodó hullámok miatt nehezen ment.
Hosszú percek teltek el, de az agya folyton azon kattogott, hogy mi
lesz vele ezután. Eszébe jutottak az első tiszt szavai. Végre
sikerült megszöknie a Yang házból, erre tessék, fogságba esett
a legelső hajón, amire felmászott. Azt hiszik, hogy kém, pedig
csak egy egyszerű cseléd volt, új életet akart kezdeni, egy
csendes, nyugodt helyen. Ezzel szemben egy kalóz hajón rekedt, amit
egy zsarnok kapitány irányított, a matrózok pedig bármelyik
pillanatban lecsaphattak rá. Az egyetlen normális ember a kormányos
volt. Lehet, hogy tőle kellene segítséget kérnie?
Újra a Yang családon
kezdett gondolkodni. Vajon mi lehet Daejunnal? Biztos szenved, amiért
elvesztette az egyetlen játékszerét. Bár nem kellett miatta
aggódni, úgy is talál mást, akit kihasználhat. Rajta kívül még
annyit cselédlány dolgozott a házban, és akadt köztük olyan is,
aki szívesen odaadta volna magát a gazdájának. Katherina szája
mosolyra görbüle, végre egyszer borsot törhetett a gazdája orra
alá anélkül, hogy aggódnia kellett volna a büntetés miatt.
Gondolatai ismét a
kapitány körül kezdtek forogni. Mit értett azon Seungri, mikor
azt mondta, hogy Jiyongnak meg vannak a saját problémái, de ez túl
bizalmas és sötét? Persze egy kalóznak biztos nehéz élete
lehet, de a hangsúly, ahogy az első tiszt mondta kíváncsivá
tette a lányt.
- M-mikor enged el? -
törte meg a csendet Katherina hangja. Félt megkérdezni, de tudnia
kellett a választ. Másodpercekig nem érkezett válasz, s Kat már
azt hitte Jiyong elaludt, amikor a férfi megszólalt.
- Soha! - Köszörülte
meg a torkát Jiyong.
Katherina nagyot nyelt,
pontosan ettől tartott. Nem akarta hátra lévő életét kalózok
között tölteni. Minden pillanatban veszélynek volt kitéve.
Lassan könnyek gyűltek a szemébe, alig hitte el, hogy megszökött
a fogságából, s erre megint bezárták egy hajóra.
- Nem engedhetem el –
folytatta a kapitány, miközben a könyökeire támaszkodott. - Túl
sokat tud. Ha Yang Daejun megtalálna, akkor nagy veszélyt jelentene
számunkra. Sajnálom.
- Sajnálja – morogta
Katherina rekedt hangon, aztán egész testével elfordult a
férfitől. Nem akart sírni, de nem tudta visszatartani a könnyeit.
- Csak hagyjon itt a szigeten.
- Nem tehetem... -
sóhajtott Jiyong. - Még abban sem vagyok biztos, hogy maga cseléd.
Azt is lehet, hogy Daejun kéme. Megszerezte a szükséges
információkat, és most szeretné, ha itt hagynám, hogy aztán
Daejun magáért küldjön egy hajót, és visszavigyék Koreába.
- Maga nem normális –
szipogott a lány. - Üldözési mániája van.
Jiyong jóízűen
felnevetett, aztán visszatette a fejét a párnára.
- Itt marad a hajón, és
kész. Erről nem nyitok vitát. Talál magának elfoglaltságot, nem
aggódjon. Ha pedig azért nyavalyog, mert többet nem teheti szét a
lábait Daejunnak, könnyen megoldhatjuk a problémáját.
- Mégis minek néz engem?
- emelte fel a hangját Kat. Elege volt a sértegetésekből.
Hagyján, hogy a gazdája úgy beszélt vele, mint egy kutyával, de
hogy egy utolsó kalóz.
- Ide figyeljen, kedvesem
– ült fel a férfi ismét, és megragadta Kat karját,
kényszerítve, hogy rá figyeljen. - Ha nem tetszik valami, oda kint
is aludhat, a matrózok biztos örülnének magának. Parancsot is
adhatok, hogy azt tegyenek magával, amit csak akarnak. Jobban tenné,
ha csendben maradna, és aludna.
Katherina nagyokat
pislogott. A férfi hirtelen hangulatváltozása teljesen
megrémítette. A szemeiben düh csillogott, és látta rajta, hogy
bármire képes, ezért inkább csendben maradt. Kirántotta a karját
a férfi szorításából, és visszafordult az asztal felé.
Csend telepedett a
kabinra. Katherina fejében hangosan kattogtak a kerekek. Nem maradt
más választása, meg kell szöknie megint. Most kevesen
tartózkodtak a hajón, könnyebb dolga volt észrevétlenül
eltűnni, csupán meg kell várnia, míg Jiyong mély álomba merül.
