Pirate Affair: 4. fejezet [Open wound]

IV. fejezet

Egy órával később Jiyong elaludt, a szuszogása egyenletessé vállt. Kat felé fordult, és gyengéden megbökte a vállát, de nem reagált rá. Lassan kibújt a takaró alól, lerakta csupasz lábait a földre, és óvatosan felállt, ügyelve arra, nehogy nagy zajt csapjon. A szoba közepén lévő székhez osont, amin a ruhái voltak. Felhúzta a nadrágot és az inget, aztán levette a kapitány piros kabátját a szék hátáról. Az egyetlen megoldás, hogy ne ismerjék fel, ha felveszi Jiyong ruháit. Elvette a kalapot az asztalról, és úgy helyezte a fejére, hogy a lehető legkevesebb látszódjon az arcából. A haját átrakta a bal oldalra, ugyanúgy, ahogy a kapitányé volt, végül felhúzta a férfi csizmáját, és halkan az ajtóhoz lépdelt. Óvatosan elfordította a kulcsot a zárban, aztán kilépett a kabinból. A kabátnak finom illata volt, akárcsak az ágyneműnek, Kat nagyot szippantott belőle, miközben a fedélzeten osont. Jiyong bizonyára mérges lesz, ha holnap reggel észreveszi, hogy ellopták a ruháit.

Léptek hangja szűrődött a közelből, ezért Katherina a falhoz lapult, és onnan próbálta megközelíteni a lépcsőt. A felső fedélzeten volt, a hangok pedig az alsó fedélzetről jöttek, ami nagy problémát jelentett számára. A kabin háta mögé osont, de onnan csak a tengert látta. Talán beleugorhatna a vízbe, és elúszhatna a partig. Összeráncolta a homlokát. A szél hideg volt, a víz pedig csak néhány fokos lehetett, ezért gyorsan el is vetette az ötletét.

Néhány perc múlva a hangok elcsendesedtek, Kat nagyot sóhajtott, aztán a fal mentén előre ment az alsó fedélzetre vezető lépcsőhöz. Mielőtt még egyet léphetett volna, valaki megragadta hátulról a derekát, és visszahúzta a falhoz. Hideg kard éle súrolta a nyakát, ezért mozdulatlanná dermedt.

- Nem megmondtam, hogy maradjon nyugton? Magukkal, nőkkel mindig csak a baj van. Nem értenek a szép szóból – szűrte a fogai között Jiyong. Hangjából áradt a düh, kezének szorítása erős volt, egy könnyed rántással megfordította a lányt, akinek a háta nagyot csattant a kabin falán. A kardot még mindig a nyakánál tartotta, ami teljesen megrémítette a lányt, az arca elsápadt, a vér meghűlt az ereiben.



- Hm... egészen jól fest a ruháimban – húzta félmosolyra csábos ajkait a kapitány, majd minden szó nélkül a lányhoz hajolt, és megcsókolta. A nyelve erőszakosan tört Kat szájába, a csípőjét hozzá nyomta a törékeny lány testéhez, aki nagyra nyílt szemekkel bámult maga elé.



Jiyong elméje őrjöngött. Nem akarta megcsókolni a lányt, csúnyán meg akarta büntetni a szófogadatlanságáért, de amikor meglátta a saját ruháiban, félelemtől szétnyílt ajkakkal, nem bírta türtőztetni magát. Hiszen ő volt a nagy G-dragon a kegyetlenségéről, és egy éjszakás kalandjairól híres kalóz. Mit neki egy cselédlány? Pillanatok alatt az ágyába tudja kényszeríteni. Hülye lenne, ha nem ragadná meg az alkalmat, sőt ha fent tartaná a lányt a hajón, még jól is szórakozhatna. Minek legyen kedves és illemtudó? Annyi év után megtanulta, hogy a nőknek nem erre van szükségük. Mindegyikük szajha, csak szexre vágynak. Hát akkor tessék, ő megadja.

Ezzel szemben Kat elméje teljesen üres volt. Jiyong forró nyelvének és a hideg kard élének kettős érzése furcsa kombináció volt számára. Félt, hogy a szökésével magára haragított kapitány megöli, de amikor az megcsókolta, teljesen ledöbbent. Ez volt a legutolsó, amire számított.

Nem viszonozta a férfi nyelvének tüzes játékát, eszébe jutott, amikor Daejun csókolta ugyanilyen erőszakosan, és ettől a gyomra görcsbe rándult. Azonnal Jiyong mellkasának feszítette a tenyerét, és egy határozott mozdulattal ellökte magától. A következő pillanatban már csak hatalmas fájdalmat érzett a nyakánál, odakapott, és amikor elvette az ujjait, látta, hogy azok véresek voltak.

Jiyong arcán egy pillanatra félelem suhant át, ahogy a véres kardra nézett. A hirtelen lökéstől megvágta Kat nyakát.

- A francba – morogta, miközben meg akarta érintené a lány állát, hogy megnézze a sebét, de Kat ellökte a kezét. Könnyek gyűltek a szemébe, és felpofozta Jiyongot.



- Elegem van magából! – toporzékolt. - Maga érzéketlen, nagyképű, semmirekellő kalóz. Meg is ölhetett volna. Hogy képzeli, hogy csak úgy megcsókolhat? Elmegyek – szűrte a fogai között, majd elindult a lépcsők felé. Jiyong egy helyben állt, és nagyokat pislogva bámulta a lányt, de mikor felfogta, mi történt, elkapta a karját, és vissza húzta.

- Nem mehet el! - mondta parancsoló hangon a kapitány.



- Engedjen el, vagy sikítok!



- Rajta, sikítson! – nevetett a kalóz. - Túl sokra nem megy vele. Legfeljebb ide csődíti az összes matrózt.



- Nem érdekel! Eresszen! – rángatta a karját Kat. Jiyong ráharapott az ajkára. Most telt be a pohár. Előrántotta véres kardját, és ismét a lány torkához szegezte.



- Egyszer mondom el... – villantotta rá ördögi tekintetét. - Vagy befejezi a hisztit, és visszamegy a kabinba, vagy megölöm! Nem viccelek – nyomta a kard végét a lány bőrébe, pontosan az előbb szerzett seb fölé.



- K-képes lenne megölni egy nőt? - kérdezte visszafogott hangon a lány. Nyelni sem mert a félelemtől. Mikor Jiyong így nézett rá, képes volt elhinni minden szavát.



- Képes! – hazudta a kalóz. - Induljon! – bökött a fejével a kabin ajtaja felé.



Kat engedelmesen indult a Kapitány szobájába, ezúttal a kard a hátába fúródott, és Jiyong csak akkor tette el, amikor már bent voltak a kabinban.



- Vegye le a ruhám, mielőtt még összevérezi. Ez egy igen drága kabát.



A lány ledobta a földre a kabátot, majd a sapkát, és a csizmát is, miközben undorral nézett az előtte álló alakra.



- Mossa meg a nyakát, aztán feküdjön az ágyra – utasította morogva. Kat odalépett az asztalhoz, és a szivaccsal áttörölgette a nyakát. Hál' istennek nem volt mély seb, már meg is alvadt a vére.

Miután végzett, lekapta magáról az inget és a nadrágot, újra az alsó ruháját viselte, aztán úgy tette, ahogy Jiyong kérte, és lefeküdt az ágyra.

A férfi előhúzott egy kötelet az egyik sarokban pihenő zsákból, mire Kat kíváncsian figyelte, mit akar tenni. Jiyong leült mellé az ágy szélére, gyorsan elkapta a csuklóit, és átvetette rajta a kötelet.

- Ne, kérem – csattant fel a lány, ahogy eszébe jutottak a szörnyű emlékek. - Ne kötözzön meg – esdekelt remegő hangon.

- Nem tehetek mást – morogta a kalóz. – Csak így érhetem el, hogy egy helyben maradjon, ráadásul így megbizonyosodom arról is, hogy nem fog tudni megölni az éjjel. Megérdemelné, hogy a matrózok közé vessem magát – húzta meg erősen a durva kötelet vékony csuklóin.

- Ez fáj – szólalt meg remegő hangon. – Kérem, ne tegye.

- Miért ne? Mondjon egy jó okot – sóhajtott Jiyong. Nem volt igazán szíve bántani ezt a védtelen nőt, hiába hangoztatta az ellenkezőjét. Sajnálta, amiért véletlenül megvágta, de nem tette félre a kemény kalóz szerepét.

- M-mert fáj – felelt félve. Jiyong átlátott rajta, úgy olvasta, mint egy nyitott könyvet, legalább is abban a pillanatban.

- Miért van az az érzésem, kedves Katherina, hogy rossz emlékek fűzik a kötözéshez, esetleg a kötelekhez?

A leány nem felelt, csendben lehajtotta a fejét, és nyugton maradt. A kapitány gyorsan átgondolt minden eshetőséget, és végül kioldozta Kat kezeit. Felállt, a bejárathoz sétált, és a kétszárnyú ajtó két kilincsét kötözte össze erősen, így megakadályozva a cseléd esetleges újabb szökési kísérletét.

Lassan visszaballagott az ágyhoz, és bemászott a belső oldalra.

- Jó éjt, Katherina – mondta erélyesen. – Éberen alszom, vigyázzon magára… tudja, hogy képes vagyok belemélyeszteni a kardom finom húsába – morogta.

***

Csípős reggelre ébredt a hajó legénysége, már akik ott voltak. Alig pár óra maradt, hogy útnak induljanak a nyílt tenger felé. Seunghyun és Daesung a felső fedélzeten foglaltak helyet egy-egy pohár teával a kezükben.

- Hyung, hova megyünk ma? – kérdezte a szőke férfi, akin a hidegre tekintettel ing is akadt.



- Azt hiszem, Japánba – sóhajtott a kérdezett. – A kapitány szeretőjéhez, vagy tudom is én kijéhez – csuklott gúnyosan, amint eszébe jutott felettese.

Nyugodtan elkortyolgatták teájukat, mikor Daesung szólásra nyitotta száját. A legújabb hírt szerette volna közölni a kormányossal.



- Hyung, hallottad mi történt tegnap éjjel? – köszörülte meg a torkát, de így is rekedtes maradt tónusa.


- Nem, mi? – emelte tekintetét a szőke kalózra társa.



- Az új hölgy, aki a hajónkra érkezett…



- Katherina? – emelte magasba egyik szemöldökét Seunghyun.



- Igen. Tegnap éjjel néhány lázadó matróz ellenszegült az első tisztnek, és a kapitány parancsának, miszerint hagyják nyugton a lányt, és… - nyelt nagyot a mesélő.



- Mi történt Daesung? – fordult felé teljes testével a sötét hajú férfi.



- Meg akarták erőszakolni – súgta. – Ma hajnalban hallottam ezt a históriát. A kapitány lépett közbe, és megölte Hwansungot, hogy rendet tanuljon a többi. Azóta halálos csönd uralkodik minden matróz körül – folytatta.



- Az első tiszt feladata lett volna megvédeni a lányt, mégis mit csinált az a félnótás Seungri? – emelte fel a hangját mérgében Seunghyun.



- Elaludt – felelte Jiyong, amint fellépkedett a lépcsőn. Épp megütött fülét kettejük párbeszéde. – De nem esett baja a kedves vendégünknek, kormányos úr – folytatta. – Egy matrózzal kevesebb, nem nagy történet… - vont vállat.



- Meg kellene korbácsoltatni azokat a férgeket – sziszegte morcosan a legmagasabb férfi.



- Azt hallotta mélyen tisztelt kormányos úr, hogy a kisasszony meg akart szökni az éjjel? – nézett távcsövébe Jiyong, miközben cinizmussal szőtte át szavait.



- Mit tett vele kapitány? – sóhajtott gondterhelten a kérdezett.



- Kicsit móresre tanítottam – villantotta ki fogait mosolyogva. – De ne aggódjon a kis ágyasa miatt, jól van… - tette fel kezeit védekezve. – Ha még egyszer megpróbál megszökni, magát is meg fogom büntetni Seunghyun – rántotta gallérjánál fogva magához a kapitány. – Katherinát pedig felnyársalom a hajó orrára. Érthető voltam? – morogta.



- Igen, uram – felelt póker arccal a kormányos. Jiyong elengedte őt, majd megigazította kabátját magán. Seunghyun már hozzászokott a kapitány nyers modorához, így nem hatotta meg különösebben fenyegetőzése.



Félénk tekintettel jelent meg a felső fedélzeten az emlegetett nő. Lehajtotta a fejét, és berogyasztotta térdeit a kalózok előtt. Barna, bő nadrág fedte hosszú lábait, és fehér, kissé gyűrött ing törzsét. Haja kiengedve omlott vállaira, fejére egy újonnan kapott kalap volt csapva. Nyakán vékonyka kendő takarta tegnap szerzett sebét.

- Elnézést a kellemetlenségekért, kapitány – mondta határozottan. – Kérem, ne büntesse meg a kormányos urat az én butaságomért – pillantott Jiyong kemény arcára.



- Tudja – ragadta meg Kat állát a férfi. – Ha nem lenne ilyen… kívánatos nő már réges-régen halott lenne – szorította össze az arcát. – Finomak az ajkai… megkóstolnám őket még egyszer – súgta fülébe úgy, hogy csak a lány hallja szavait. - Még egy rossz mozdulat, és megtudja kegyed, mi is az az igazi erőszak – hajolt összenyomott ajkaihoz a kalóz.



- Kapitány… hagyja, kérem – zavarta meg Seunghyun mély hangja Jiyong fenyegetőzését.



Katherina összerezzent, már azt hitte, illetlen dolgot fog művelni vele a kapitánya, de helyette ellökte magától, így a cseléd egy korlátnak esett.



– Figyeljen rá, tisztelt kormányos úr – fordította mogorva tekintetét feszülten ácsorgó ember felé, majd lesietett a felépítményről. – Daesung, gyere! – kiáltott fel, így a szőke kalóz is elhagyta a helyszínt, csak a magas férfi, és a védtelen nő maradtak ott.



- Jól van? – lépett közelebb Seunghyun Kathez.



- Igen – bólogatott, és felegyenesedett. – Ne aggódjon értem – mosolyodott el halványan.



- Bántotta? – intett fejével kapitánya felé a kalóz.



- N-nem – nyögte ki.



- Nyugodjon meg, nem fogja bántani. Nőt soha nem ölne meg. Pláne ilyen szemrevalót, mint maga – tette a leány vállára nagy tenyerét a férfi. Megilletődött szemekkel találta szembe magát, így halk kuncogást eresztett el. – Csak nyugalom – mosolygott, amitől Katherina szíve hevesebben kezdett kalapálni mellkasában. – De máskor ne próbáljon meg elszökni – fordult vissza a kormányhoz. – Higgye el, nem jár jól. Örüljön, amíg itt van. Ha nem ficánkol sokat, meg tudom védeni. Érti? – pillantott kérdően Kat-re Seunghyun.



- Igen. Köszönöm, uram – hajtott fejet a lány előtte. Talán igaza volt a kalóznak – gondolta.



- Próbálja meg elnyerni némelyikünk bizalmát, úgy biztos lehet benne, hogy nem fogja senki sem bántani. Kérem, kisasszony… ne forduljon szembe a saját szerencséjével. Én tudom, hogy nem kém. Nem nézem ki magából, ahhoz túl vékonyka, és esetlen, ha nem haragszik – magyarázta Seunghyun.



- Maga meg nagydarab – vágott vissza mókázva a lány.



- És még humora is van – mosolygott a zord külsejű ember. – Kérem… fogadjon nekem szót, és elviselhetővé teszem az életét a hajón, ha már így alakult – nézett mélyen Kat szemeibe. – Megígéri, hogy jól fog viselkedni?



- Megígérem – bólintott a leány. – Köszönöm jólelkűségét – hajolt meg. – Nem is értem, mit keres egy ilyen jószívű ember a kalózok között – állt a kormányos mellé kíváncsian.



- Katherina… - sóhajtott. – Ez hosszú történet. Egyszer elmesélem magának, rendben? – meredt a távolba szavai közben.



Percekig nézegette a nyílt tenger hullámait, és a hajón dolgozó embereket Kat, amikor Seunghyun rekedtes orgánuma zökkentette ki gondolataiból.

- Véres a kendője a nyakán… - kapta ki egyetlen mozdulattal a férfi az említett anyagdarabot, azonnal felfedve ezzel rejtegetett vágásnyomát a lánynak. – M-mi ez? – döbbent le kissé a kalóz. – Mondja, hogy ezt nem a kedves kapitányunk művelte – emelte fel hangját.



- Kérem, ne csináljon ebből nagy…



- A kapitány volt? – ragadta meg Katherina vállait, kiabálva.



- Uram, könyörgöm… e-ez csak egy baleset volt – nyelt nagyot az ijedt cseléd.



- Kapitány! – kiáltotta el magát a kormányos, figyelmen kívül hagyva csöndes kérését Kat-nek. – Jöjjön ide!



- Kérem, Seunghyun, ne tegye – kapott a kemény férfi karja után, hogy visszatartsa tervétől, de hajthatatlan volt.



- Mi történt, drága kormányos uram? – lépkedett fel cinikus szavai közben a hívott.



- Megőrültél? – esett neki magán kívül Seunghyun a kapitánynak elkapva gallérját. – Hogy sebesíthetsz meg így egy nőt? – sziszegte, hogy ne hallja az egész hajó.



- Hé-hé-hé – tartotta fel kezeit Jiyong. – Megőrültél? – pislogott értetlenül, majd lefejtette a sötét hajú férfi ujjait magáról. Megigazította kabátját, és kihúzta magát. – Baleset volt, nem akartam megvágni a hölgyet – ironizált, amint a „hölgy” szót kiejtette. – És ne kapja fel a vizet kormányos uram – feszült meg állkapcsa. – Úgy viselkedik, mintha máris beleszeretett volna ebbe a…



- Vigyázzon a szájára – vágott szavába Seunghyun.



- Nem ajánlom, hogy még egyszer jelenetet csináljon emiatt a nőcske miatt – mondta halkan, majd sarkon fordult, és elviharzott.



- Nem kellett volna ezt tennie, uram – jegyezte meg halkan Kat. – Csak a bajt hozom erre a hajóra – hajtotta le a fejét.



- Sajnálom, hogy ilyen embertelen a kapitány – morogta. – És nem érdekel, mit mond, úgyis szembe fogok vele szegülni, ha bántja magát – csattant fel erélyesen.



- Tényleg baleset történt, nem hazudnék magának – győzködte.



- Ha hazudna… annak meginná a levét – vetette oda Seunghyun. – Nem ajánlom, hogy visszaéljen a bizalmammal, Katherina!



- Nem fogok. Többet nem okozok gondot – hajolt meg tisztelettudóan a lány. Kissé elhamarkodott kijelentésével megmosolyogtatta az addig felbosszantott kormányost, de tudta: rengeteg gondjuk lesz még a hajón tartózkodásával.








Csend telepedett a fedélzetre, Katherina az egyik árbocnak támaszkodott, és figyelte a tengert, miközben Seunghyun a kormánnyal foglalatoskodott. Az éjszakai hideghez képest, nappal annyira meleg volt, hogy Kat szét gombolta az inge első két gombját, és a kalapjával legyezte magát. A haját összefogta egy szalaggal, de néhány tincs így is izzadt homlokára tapadt. Fel pillantott az égre; sehol egy felhő, amely eltakarta volna a forró Napot. A tenger csendes volt, a hullámok gyengéden csapkodták a karavella oldalát. A „Bigbang” jó időt fogott ki a hajózásra.

Kat ellökte magát, aztán visszasétált a kormányos férfihoz, aki elmélyülve figyelte az előttük lévő kékséget. A lány szemei elkalandoztak szép vonalain, formás állán, vékony ajkain és mandulavágású szemein. Igazán jóképű férfi volt. Bármelyik előkelő, gazdag nő szívét megtudná hódítani egy ilyen arccal és természettel. Seunghyun testéből áradt a nyugodtság, a bölcsesség s a kedvesség, ami Katherinát is megfogta már az első pillanatban. Nem értette, hogy miért vetemedett egy ilyen nem mindennapi férfi kalózkodásra, amiért akár az életével is fizethet. Az élet pedig drága kincs volt, a nagy hatalmak bármikor dönthettek felőle, egy rossz szó vagy egy apró tett, és máris vége mindennek.

- Miért bámul? - kérdezte Seunghyun, szemével továbbra is a tengert fürkészve.



- Bocsásson meg, nem akartam – köszörülte meg a torkát Kat. Érezte, hogy az arca elvörösödik zavarában.



- Semmi baj – pillantott rá a férfi. Barna szemei lágyságot, figyelmességet és jóindulatot sugalltak. - Hoztam magának tiszta ruhát, de úgy látom, a kapitány már megelőzött.



- Ó – nyelt egyet a lány, ahogy eszébe jutott a férfi tegnapi ígérete. Teljesen megfeledkezett róla. - Legalább lesz tartalék. Mivel egyhamar úgy sem szabadulok innen. Nem maradhatok ebben az egy öltözetben végig, nem de?



- Hm – a kormányos bólintott, majd figyelmét ismét a tenger felé fordította.

Kat felsóhajtott, aztán a nadrág zsebébe vezette egyik kezét, és előhúzta az elszakadt nyakláncát. Elszomorodott, ahogy az ékszert nézegette. Hogy fogja megjavíttatni, ha a kapitány nem engedi le a hajóról?



- Mi a baj? - kérdezte Seunghyun, amint észrevette a lány szomorú arckifejezését.



- Tudja, tegnap történt egy kis baleset – mondta remegő hangon.



- Hallottam róla – komorodott el a férfi.

- Az egyik matróz elszakította a láncom – mutatta a férfinek a kezében lévő medált.



Seunghyun arcán furcsa kifejezés suhant át.



- Megnézhetem? - kérdezte, majd tenyerét a lány keze alá helyezte. Kat bólintott egyet, aztán óvatosan átcsúsztatta a férfi kezébe a láncot.



- Honnan szerezte ezt a nyakláncot? - érdeklődött, miután alaposabban is szemügyre vette.



- Emlék a szüleimtől. Az édesapám adta az édesanyának, és mikor ő meghalt, én kaptam meg!



- Képtelenség... - pislogott hitetlenkedve a férfi.



- Valami baj van? - kérdezte Kat ijedten, mikor észrevette a Seunghyun arcára kiülő érzelmeket.



- Ugye nem hazudna nekem?



- Nem – rázta a fejét a lány, de még mindig nem értette, miről van szó.



- Lopta a nyakláncot?

- Tessék?! Nem! Mondtam, hogy az édesapámé volt.



- Ne haragudjon – köszörülte meg a torkát Seunghyun. - Nem akartam meggyanúsítani, de ez a medál nagyon értékes.



- Nem lehet, hogy összetéveszti egy másikkal? Egy hasonlóval? - emelte fel az egyik szemöldökét Kat.



- Nem. Biztos, hogy ez az. A kapitány számtalanszor megmutatta nekem.



- M-milyen kapitány? - kérdezte nagyot nyelve a lány. A szíve örült iramban kezdett dobogni. - Miről beszél?

- Ez egy hosszú történet, Katherina – nézett rá összeszűkített szemekkel a kormányos. - A lényeg, hogy ez a medál egy kincses láda kulcsa.



Kat nagy szemekkel meredt maga elé, miközben Seunghyun szavai csengtek a fülébe. Az anyja is pontosan ezt mondta. Lehetséges, hogy van valami összefüggés a lánc, a szülei és Seunghyun között?



- Kérem, mesélje el, Seunghyun – könyörgött Kat remegő hangon. - A lánc az édesapámtól van. Tudni szeretném, hogy mi a kapcsolat a lánc és közte.



A kormányos felsóhajtott, nem bírta nézni a lány elkeseredett arcát, azért bólintott egy aprót.



- Rendben...Gyerekkoromban tengerész akartam lenni, de a szüleim nem engedték, így elszöktem otthonról. Nem volt pénzem, ezért felszálltam egy kereskedő hajóra, és matrózként kezdtem dolgozni. A hajó mindig Koreai és Anglia között utazott, szóval elég gyakran visszatérhettem a szülőföldemre, sőt a szüleimről is szerezhettem információt. Kezdetben nagyon szomorúak voltak, amiért elszöktem, de aztán, ahogy telt az idő elfeledkeztek rólam – mondta a férfi. Az arca ellágyult, ahogy a szeretteiről beszélt, szemeiben különös fény csillogott, amit Kat is észrevett, de továbbra is figyelmesen hallgatta a férfit.



- A hajó egy angol tengerészé volt, aki szabadidejében szeretett fosztogatni. Már akkor is jelentős vagyonnal rendelkezett, amikor a hajóra kerültem. Egy kincsesládába gyűjtötte az ékszereket és az aranyat. Ez a medál pedig a kulcs – pillantott a a tenyerében lévő ékszerre. - A kapitány híres volt a kalózok körében, sokan szerették volna megszerezni a kincsét, és a láncot, de senkinek sem sikerült. Aztán amikor az angol flotta tudomást szerzett róla, elfogták, és felakasztották. A kincset elrejtette Jejun, de a láncról nem tudunk semmit... Illetve most már igen. Csak arra lennék kíváncsi, hogy hogyan került az édesapjához.



Kat nem válaszolt, a tengert bámulta, miközben forró könnyek folytak végig az arcát. Seunghyun történetén keresztül megértett mindent. Az apja egy angol kalóz volt... ez a gondolat annyira felkavarta, hogy képtelen volt értelmes hangok kinyögni. Talán csak a véletlen műve, de lehet, hogy a sors akarta, hogy felmásszon erre a hajóra, találkozzon Seunghyunnal, és megtudja az igazat.



- Minden rendben? - kérdezte a kormányos egy perc csend után, mikor észrevette, hogy a lány nem reagál semmit. Elengedte a kormányt, és közelebb lépett hozzá, így már ő is láthatta a fájdalmat tükröző szemekben a könnyeket. - M-mi... Valami rosszat mondtam?



- A... a kapitány – kezdte Kat elfojtott hangon. - Az édesapám...



Seunghyun meglepetten pislogott a lányra, még nyelni is elfelejtett. Kellett néhány másodperc, míg eljutott a tudatáig, aztán szépen lassan ráeszmélt az igazságra. Gyengéden átfonta karjait a lány körül, és magához szorította. Kat a férfi vállába fúrta az arcát, és halkan sírni kezdett. Annyi év után megtudta az igazat, és szörnyen fájt, hogy az apja meghalt. Legbelül azt remélte, hogy egyszer még találkozni fog vele. A szomorúság mellett düh tombolt a szívében, amiért az anyja nem mondta el neki, de ugyanakkor magát is hibáztatta, amiért sosem kérdezett rá az apja kilétére. És az, hogy egy ismeretlen kalóztól kellett megtudnia mindent ilyen hirtelen, összezavarta és felzaklatta. Nem volt felkészülve rá.



- Nyugodjon meg – simogatta a lány hátát Seunghyun. Kat elhajolt tőle, és letörölte a könnyeket az arcáról.



- Ne haragudjon, összekönnyeztem a kabátját – szipogott.



Seunghyun csak elmosolyodott, aztán előhúzott a zsebéből egy zsebkendőt, és átnyújtotta azt a lánynak.

- Most biztosan azt hiszi, hogy egy ostoba, hisztérikus csitri vagyok, de...



- Ugyan, dehogy – rázta a fejét a férfi. - De ne sírjon, kérem, nem is biztos, hogy a hajó kapitánya az édesapja volt. Lehet, hogy ismerték egymást, és csak véletlenül került hozzá a nyaklánc – mondta Seunghyun, bár ő sem volt biztos ebben a mesében. Végtére is, a hajót, amelyen dolgozott „Katherina”-nak hívták, és ez épp elég magyarázat volt a kapitány és a lány közti rokoni kapcsolatra.

- Én biztos vagyok benne – jelentette ki a Kat határozottan, miközben letörölte a könnyeit. - Ő volt az édesanyám szerelme, és biztos így került hozzá a nyaklánc.



- Meséljen az édesanyjáról! - lépett vissza Seunghyun a kormányhoz. Szerette volna elterelni a lány gondolatait az apjáról. Bűntudata volt, amiért elmondta, nem így kellett volna megtudnia.



- 19 évvel ezelőtt az édesapám hajóján dolgozott. Egymásba szerettek, aztán néhány hónappal később az édesanyám visszatért a szárazföldre. Igazából nem sokat mesélt az életének e részéről, mindig ideges lett, hogyha rákérdeztem. Az a gyanúm, hogy eltitkolt valamit – mondta a lány, miután visszanyerte a hangját.

A kormányos megdörzsölte az állát, aztán fordított egyet a kormányon.



- Azért mert... – kezdett volna bele a mondandójába, de gyorsan becsukta a száját.



- Mert? - kérdezte kíváncsian Katherina, majd a férfi mellé lépdelt, és egyik tenyerével végigsimított Seunghyun karján. A kalóz megremegett, majd fejét a lány felé fordította, remélve, hogy nem vette észre a reakcióját.



- Semmi – rázta a fejét. - Felejtse el, amit mondta.



- Kérem – bújt közelebb. - Tudom, hogy tud valamit, amit én nem. Mondja el. Azt hiszem, megérdemlem, hogy tudjam az igazat.



- Az édesanyjának... - köszörülte meg a torkát Seunghyun, szemében furcsa fény csillogott. - Azért kellett elhagyni a hajót, mert a kapitány nős ember volt, a felesége éppen gyereket várt, de amikor megtudta, hogy a kapitány összeszűrte a levet egy másik nővel, akkor elzavarta az édesanyját a hajóról.



- M-mi? - pislogott Kat értetlenül. Zavarában összeráncolta a homlokát. - H-honnan tudja mindezt?



- Én... - hajtotta le a fejét a kormányos. - Végig itt voltam a hajón, amikor a kapitány felesége személyesen dobta ki az édesanyját a hajóról...



- És az apám nem tett semmit? - csattant fel a lány mérgében.



- Nem tehetett semmit. Meg volt kötve a keze.



- Várjon! – merengett Kat. - Maga ismerte az édesanyámat?



- Igen – bólogatott a férfi. - Az anyja nagyon jó volt hozzám. Úgy törődött velem, mintha a saját gyereke lenék. Érthető, hogy a kapitány belé szeretett. Olyan elbűvölő és bájos volt, mint maga – húzta mosolyra ajkait.



Kat egy szót sem szólt. Még mindig próbálta feldolgozni az imént hallottakat. Három napja tartózkodott a hajón, de az élete fenekestül felfordult. Képtelen volt megemészteni ezt a sok fájdalmas információt. Leengedte megfeszült vállait, és kifújta a torkában rekedt levegőt.



- Köszönöm, hogy elmondta – válaszolt remegő hangon, majd átölelte a férfit. Szüksége volt valakire, akiben megkapaszkodhat.



Seunghyun átkarolta a derekát. Szinte érezte a lány testéből áradó fájdalmat. Percekig csak álltak így, miközben a hajó zötykölődött a vízen. A csapkodó hullámok hangja megnyugtatta Kat háborgó szívét. Azáltal, hogy a kormányos ismerte a szüleit, úgy érezte jó barátra lelt benne. Annyi kérdést szeretett volna feltenni, remélve, hogy a kalóz tudja a válaszokat, de ez most túl sok volt. Ráérnek beszélgetni, miután feldolgozta az eseményeket.



Seunghuny sem erősködött, némán tartotta a lányt a karjai között, miközben imádkozott nehogy Kat meghallja hevesen dobogó szívének hangját.



- Kérem – szólat meg a lány hosszú csend után. - Senkinek se beszéljen erről. Se a láncról, se a szüleimről. Ha a... kapitány megtudná, képes lenne elvenni a nyakláncot, aztán a tengerbe vetni – mondta ki legnagyobb félelmét. Tudta, hogy a kalózok mire képesek, ha kincsről van szó.



- Ne aggódjon. Nem mondom el senkinek!